|
Vissza a
kezdőlapra
Hogyan lett a KöRiSTeN
tudatból zsidóKeReSzTéNy hit ?
(Jelképes összefoglaló)
Hogy mit jelent a KöRöSzTéNy
szó, azt az idősebb korosztálynak (különösen annak, akinek még volt „körösztanyja”)
nem kell magyarázni. Manapság az „ö” helyén mindenhol „e”-t mondunk. Nemcsak
országunk, nyelvünk is szegényedik ! Igaz, hogy viszont a KeReSzTéNy
(vagy KeReSzTyéN) szóból ma már sokkal nehezebb a KöR-re asszociálni és
az eredeti KöR-iS-TeN fogalom feltárásáig eljutni. A mássalhangzók hordozzák a
jelentést : így a párhuzam az angol CHR-iS-TiaN szóval is könnyen
felismerhető.
Pogánynak mondott magyar őseink, de a korábbi szkíta, hun vagy avar testvérnépek
is, ugyanazzal a holisztikus yilágszemlélettel bírtak. Ezt az egykorú (láthatóan
magyar) nevén KöRiSTeN tudatnak nevezett szemléletet (az ősi tudás hordozóját)
máig fennmaradt jelképein keresztül évezredeken át nyomon követhetjük.

1. kép - Az eredeti Sze-NT-HáR- omság : iS(fo) –TeN(fo) – KöR (H=K)
HeRmész TriszMeGiSztosz (A „háromszor magasztos”, (MaG-osztós!) Smaragd Tábláján
olvasható a kinyilatkoztatás, ami segítségünkre lehet „Ami fent van Az, mint
ami lent van és ami lent van Az mint ami fent van, hogy beteljesítse az egy
csodáját !” Más szóval az Ég és a Föld közös tengelyre fűzhető (Világtengely,”Axis
Mundi”), összetartozik, egymástól el nem választhatóan eGy !
A Mikrokozmosz (az emberi léptékű világ) ezek szerint azonosnak vehető a
Makrokozmosszal (a kozmikus léptékű Égi Valósággal). Hasonlóképpen a látható
világ a nem látható, transzcendens szférával. A Mikrokozmosz (kétdimenziós)
jelképe a kopt kereszt (ankh jel, kisze bábú) , a Makrokozmoszé a körbe rajzolt
kereszt, ( 1. kép) ami a világgömb (leggyakrabban használatos), tengely irányú
nézete. (2. kép)

2. kép - A világgömb, a háromszori felezéssel nyolc felé osztott MaG
Ennek megfelelően a mai Test, Szellem és Lélek háromság megfeleltethető az
Anyag, Energia és Információ háromságnak , továbbmenve a három gyökszóval
kifejezett KöR-iS-TeN háromságnak. A KöRiSTeN kifejezés mindkét változatra
vonatkozott, aminek záloga a fraktalitásban rejlik, vagyis abban, hogy
ugyanazzal a „Háromság mint egység” szerkezettel találkozunk, bármely léptékben
is vizsgálódunk. „Egytengelyű dualitásnak” is nevezhetjük, hiszen a PáRosság
feltételez egy láthatatlan fonalnak tűnő kapcsolati TeNgelyt, amit a Földből az
Ég felé törő MaG jelöl ki. A Föld női minőséget hordoz („Anyaföld”) , az Ég a
férfi megfelelője. A MaG mindkét minőséget egyidejűleg tartalmazza.
A népnevekben tetten érhető a szándék, hogy a népek – melyek a „KöRiSTeN
gyermekei” közé tartoztak, magukat is lehetőleg a KöR-iS-TeN szó valamelyik
gyökével, vagy annak valamely szinonimájával (eGy, éLő, PáRos, MaG) nevezzék
meg. A MaGyar elnevezés minden bizonnyal a MaG-ra vezethető vissza. A HuNor,
MaGor ismert párosítás arra enged következtetni, hogy a (H)uN az „eGy”
értelemmel bírt (v.ö. : unus, uno) és míg a MaG a világegyetem formájára, a
HuN
a számosságára utalt. (Lásd még : puN, kuN, fiNN).

3. kép - A KöRiSTeN egyéb neveire utaló népnevek
Még a fentinél is nagyobb számban találhatók a
KöR-iS-TeN hármasság egyes
elemeire (valamelyik gyökére) utaló népnevek. Megjegyzendő, hogy a mai
térképeken nem létező KuRdiSzTáN nevéből egyenesen a KöRiSTeN-t olvashatjuk ki.
A közelében elterülő kusita birodalom egykori neve ehhez hasonló: KuRTeNiZ
volt.
Ezen népek a Nap járásához igazították életüket, érzékelve azt, hogy a KeRek (KöR),
belül (azaz közös TeNgelyen ) iZzó (iS) Nap szabja meg az élet ritmusát. (Lásd
még : évKöR, eSZ-TeN-dő szavainkat.) Hajdanában kőköröket építő MáGusaik
gondoskodtak a pontos időjelzésről. A PáRtusok időszámítása például a
dinasztiaalapító Nagy Arszák uralkodásától vette kezdeti időpontját.

4.kép - A KöRiSTeN háromság elemeire utaló népnevek
Egykorú írások beszámolnak a magyarság törzsneveiről, melyek viszont párhuzamba
állíthatók a ma is használatos, az emberi test avagy törzs egyes részeit jelölő
elnevezésekkel. (5. kép) Az elnevezések konzekvens alkalmazása azt
valószínűsíti, hogy a nyelvünket megalkotó mágusok a kezdetektől tisztában
voltak a világegyetem fraktál jellegével és ily módon hatásosan be is tudták
mutatni azt. Ilyen szintű azonosság mellett az egyén azonosulása a nemzettel
magától értetődő kellett legyen.

5. kép - A KöRiSTeN nevek a (nemzet)test minden részében
Zarathusztra, Buddha („Buda”) és Jézus szittya származásúak voltak és közösek
abban, hogy küldetésüknek megfelelően a szomszédságukban élő, zavart tudatú,
analógiás gondolkodásra képtelen népek körében fejtették ki felvilágosító
tevékenységüket. A „rendszer”-ből kizuhant egyedeket próbálták visszaemelni a
közös fészekbe. A megvilágosodáshoz a szóbokrokra (analógiákra) épülő magyar
nyelv és alkalmas tanító mester segítségével könnyen el lehetett jutni, viszont
a nem ragozó nyelvet használók számára ez szinte a lehetetlenséggel volt
határos.
Az átmenetileg római fennhatóság alá került galileaiak – akik jelen voltak
Virágvasárnapkor Jézus (tavaszt köszöntő) jeruzsálemi bevonulásánál – szittya
származású, „KöRiSTeN tudatú” népek voltak. JéZus Szamárháton (iS) lovagolt,
kezében pálmaággal (növény = KöR). A szamár háta közepén egyenlő szárú kereszt
formájú elszíneződés látható, így Jézus szimbolikusan a világTeNgelyen jelent
meg!
Az értő közönség az „Égi küldöttet” (iS) virágszőnyeggel (KöR) fogadta.
(H)é-iZ-u
jelentése „íZ háza”.

6. kép - A KöR-iS-TeN a MaG megnyilvánulása ( 3 > 1 )
A magyar SzeNT KoRona / iS(fo) –
TeN(fo) – KöR / Jézust a szittya világkép
elidegeníthetetlen részeként mutatja be. (6. kép és 7. kép) A Szent Korona
szimmetriasíkjában a KöR-iS-TeN háromságot, (az Atya, Anya +”Kapcsolat”, melynek
gyümölcse a Gyermek formációban felismert eredeti szentháromságot) 3 zománcképen
jelenítették meg. A női minőség szimbólumát, a „Boldogasszonyt”, Jézus
szülőanyjával Máriával helyettesítették, („aktualizálták”). Ezt a képet akkor
cserélték le a koronáról amikor a zsidókeresztény szemlélet teret nyert magyar
földön, és a szimbólumrendszert is ehhez kellett igazítani. A holografikus film
sajátosságaival rendelkező Szent Korona többi zománcképén (minden részletében) a KöRiSTeN háromság érvényesül, bizonyítva azt, hogy a császár képe másodlagos
elhelyezésű.
A jelképrendszer ismeretében Jézus vagy az Atya (Pantokrátor) zománcképéről
rengeteg üzenet olvasható ki. Az Atya zománcképét feHéR gyöngyök (KöR) és vereS
(vércsepp formájú) féldrágakövek (iS) szegélyezik. Elrendezésük kettős
szimmetriát mutat. A szimmetria TeNgelyek metszéspontja (TeN) a Pantokrátor kép
középpontja is egyben. Ebből következően az Atya is „KöRiSTeN”-ből van!

7. kép - Jézus és az Atya aurájában a kereszt az „árpád-sáv” színeivel
Jézus és a Pantokrátornak is mondott Atya aurája más mint a szenteké. A többlet
a körbe rajzolt kereszt, ami a világgömb tengely irányú nézete, másfelől
rovásírásunk „f” jeleként, az asztrológiában viszont a Föld jeleként ismert. A
Föld (KöR) és az Ég (iZ) egyközpontú, vagy egyTeNgelyű , így a kettő egymástól
el nem választhatóan eGy !
Jézus szenvedéstörténetének egyes momentumai arra engednek következtetni, hogy a
mágikus jelképeket hívei mellett ellenségei is jól ismerték. A Golgotára vezető
út elején például egy piros köpenyt (iS) terítettek a vállára és egy nádszálat (KöR
+ TeN) adtak a kezébe. Később a Golgota hegyén a keresztfán már a női minőséget
egy halott, szúrós növény a „töviS-KoRona”, a (gonosz) lelket (iS) a két oldalon
(az oldalnézeti világmodelleknél megismert, tükörképben megjelenő) 2 lator
jeleníti meg.
Jézus feltámadása a harmadik napon az új fény születésének analógiája is lehet.
A téli napfordulókor a nappal hossza csak 3 nap elteltével kezd növekedni. A
feltámadás ténye a látható és a nem látható világ közötti kapcsolat, az
„átjárhatóság” (vagyis az „Egység”) meggyőző illusztrációja.

8. kép - A Torinói lepel olvasata : KöR-iS-TeN (KaR=KöR, ujjak= íZ,TeNyér= TeN)
A Torinói Lepel ennek az eseménynek „kézzelfogható” bizonyítéka. Egy
„holografikus film”, amiből az igazság minden részlete, a Teljes Valóság
kihámozható, előhívható. Egy baj viszont van vele, üzleti szempontból teljesen
használhatatlan, az „Örök Igazság”-hoz hasonlóan nem kisajátítható, el nem
adható. (Egyszer sem, nemhogy többször egymás után !)
Jézus tanításairól és kereszthaláláról készült egykorú híradások (evangéliumok)
közt tallózva élelmes üzleti körök (Saul/Pál és társai) agyában fogalmazódott
meg a gondolat, hogy ebből a nem mindennapi történetből egy (mai szóval)
filmregényt lehetne írni. Ezt aztán saját néven lehetne értékesíteni akár távoli
piacokon is ! A terv szerint a forgatókönyvből – amit végül 4 evangéliumból
ollóztak össze – egész évben lehetne folyamatosan idézni az előírt díszletek
között szervezett rendezvényeken a tagsági díjat fizető nézők számára. A terv
fényesen bevált. A nézők (később híveknek mondták őket) száma a kezdeti
nehézségek után folyamatosan nőtt, bár az előadás (vagyis a Szentírás)
szinkronizálására (helyi nyelvre fordítására) kezdetben nem volt lehetőség.
A biblia kutatók megállapítása szerint a Szent Biblia újszövetség fejezete
62 %-ban Szent Pálnak és tanítványainak keze munkáját dicséri. A szövegben
érintett témából és a szóhasználatból lehetett mindezt kikövetkeztetni.
Láthatóan Jézus tanítása kisebbségben maradt, bár a mű a jól hangzó Szentírás
néven futott továbbra is ! Hogy ne legyen később vita a jogdíjak terén (bár az
Újszövetségben is majoritást élvezhettek már a szerzők) élve az alkotói
szabadsággal, „egy-két ponton” eltértek a valóságtól.

9. kép - A KöRiSTeN világszemlélet világképe a jelképekről leolvasható
Először is az Eget és a Földet elválasztották egymástól, hogy legyen értelme a
teremtésmítosznak, ami a hozzácsapott Ószövetségi fejezet kihagyhatatlan
története. A Teremtő és a Teremtett világ láthatóan két dolog, a „Minden eGy” !
alapgondolat ezt a variációt kizárja ! A kezdetben (meg most is) vala az Egy!
helyett a „Kezdetben vala az iGe” ! változatot népszerűsítették, (ha már
valamilyen sorrendiséget meg kell állapítani). A jelképek szintjén a változás a
10. képen követhető. Így a KöR-iS-TeN-ből már csak iS-TeN maradt, az
Atya, Fiú,
Szentlélek háromsághoz igazodóan, melyből a női minőség (jele a KöR) láthatóan
hiányzik !
Arra azért vigyáztak, hogy a háromság darabra meglegyen, egyébként nem jön be az
ehhez szokott közönség !

10. kép - A (Zsidó)KeReSzTéNy világszemlélet megváltoztatott világképe
További változtatások az alkotói szabadság jegyében: a
pártus Jézus, akinek
szülőanyja KhaRax GRapte (KöR ?) pártus hercegnő, nevelő apja
József pandár
(felügyelő) volt a darabban zsidó származásúnak lett beállítva. Anyja Mirjam a
hajfonogató, nevelőapja (mintha ennek lenne valami jelentősége) „Dávid házából
való” ácsmester. Születési hely Betlehem, ami akkor még nem is létezett.
Születés időpontja lebegtetve (ismeretlen).
Ez utóbbi körülménynek később fokozott jelentősége lesz , mégpedig akkor, amikor
a pártus időszámítást használó avarok, magyarok számára sikerül eladni a
használati jogot ! Kegyes csalásként nekik azt mondják majd, hogy az időszámítás
nem Nagy Arszáktól, hanem Jézus születésétől vette kezdetét (amely időpont azóta
is ismeretlen) ! Ez pedig azt jelenti, hogy a ma is használatos időszámításunk
kb. 247 évvel eltolódott a valóságtól (Szekeres Sándor : Eltévedt időszámítás
,Főnix Könyvek 2009. Hajdúböszörmény – Debrecen) 143. oldaláról:

11. kép - Jézus kereszthalála napján (272.11.08.) gyűrűs napfogyatkozás volt
A projekt későbbi sorsát mindnyájan ismerjük. Meg kellett küzdeniük a
konkurenciával, akik apró (Madách Imre szerint: ”jottányi”) szövegmódosítással
saját szabadalmukként szerették volna ugyanezt a témát feldolgozni. A niceai
zsinaton az ötletgazda Aries püspök és az ariánusok kisebbségben maradtak, sőt
el is üldözték őket.
Úgy hírlik, hogy Mohamed - aki kereskedőből avanzsált prófétává – karolta fel az
ariánus vonalat és adaptálta arab környezetbe. A szentháromságban nem volt képes
újat nyújtani, ezért inkább az egész gondolatot elvetette. Ezzel szemben a
KöR-iS-TeN háromság egyes elemeit viszontláthatjuk a cégéren : KoR-án,
iSz-lám,
Allah (éLő !) Egy BuRak nevű csodalény röpítette Mohamedet a hetedik
mennyországba.
A (másvilágra) térítésben nagy gyakorlatot szerzett Róma is látott fantáziát a
K-R-S-T-N projektben. Amit addig hevesen ellenzett, később már támogatta, sőt
saját kézbe vette a terjesztést, államvallássá téve a KeReSzTéNységet. Kiderült,
hogy sokkal hatékonyabban lehet „Franchise”- rendszerben, helyi
leányvállalatokkal (határokon átnyúló egyházmegyékkel), a politikai nyomás
eszközeivel, híveket toborozni, az „istenszolgáltatás” előfizetőinek számát
növelni. A hívek fizetési kötelezettsége már ekkor is a mai szolgáltatásokhoz
hasonlóan két tételből állt össze: az egyik a „rendelkezésre állási díj”-nak
megfelelő (konstans) összeg, ez volt a tized, a másik a fogyasztással arányos
díjtétel a perselypénz. Az előző a központba vándorolt (ebből épült Róma
számtalan temploma) a perselypénz helyben maradt. Az iSzlám előretörésének egyik
magyarázata lehet, hogy a „tized”-nek megfelelő „zakat” csak 2,5%-ot tett ki.
Szent István idején Magyarországon még a régi szemléletet kifejező KöRtemplomok
álltak százszámra az ország majd minden pontján. A centrális tér a világtengelyt
rajzolja ki. Az azonosulás a Mindenséggel egyszerű módon, a templom
körüljárásával mindenki számára ingyenesen elérhető volt.
A KeReSzTéNység átvételekor a hasznosítási szerződésben kikötötték, hogy a
körtemplomokat át kell építeni, úgy, hogy egy (vagy három) hajót hozzáépítenek.
A félKöR alakú apszis közepén áll az oltár. Az oltár és a hajóban helyet foglaló
hívek közé ékelődik az istenszolgáltatást végző pap. A szentmise végén a
perselypénzt a kijáratnál kellett leróni. A szinkronizálása az előadásnak sokáig
nem volt lehetséges. Róma joggal tartott attól, hogy a KöRiSTeN szemléleten
nevelkedett magyarok felismerik az ellentmondásokat a darabban és botrányba
fullad majd az előadás.
Róma számára túl nagy falat volt egész Európa, így Bizánccal kénytelen volt
megosztozni. Később Anglia uralkodója gondolta úgy, hogy új egyházat alapít
inkább ahelyett, hogy Rómát támogatná. Amit a távol eső szigetországban könnyű
volt megtenni, Európa közepén már sokkal nehezebb lehetett. A reformációs
törekvések is a Rómától való elszakadást célozták, (az un. presbiteriánus
egyházakban a hívek adományait a gyülekezet magára költheti). Az erdélyi és
kelet magyarországi KeReSzTyéN templomokban már a díszleteket is átfestették (a
kazettás mennyezeteken KöRiSTeN jelképeket találunk) remélve azt, hogy
visszatérhetnek a régi szemlélethez. Miután nem volt más forgatókönyv a
láthatáron, maradt a régi, amit jobb híján végre magyarra lefordítottak. Az
unitáriusok jól látták a természetellenes Atya, Fiú és Szentlélek háromság
tarthatatlan mivoltát, és a háromság tanát elvetve, inkább a KöRiSTeN másik
nevét az Egy-et hangsúlyozták.
Napjainkban a tömeg (félre)tájékoztatásnak új, hatékonyabb eszközei jöttek elő.
A rádiózás, majd a televíziózás új helyzetet teremtett. Az ateizmus nevű új
szekta, (mely a KöRiSTeNből csak a KöRt látja, a többit tagadja) bár
államvallássá lett, nálunk nehéz helyzetbe került, mert kezdeti felvilágosító
tevékenysége a „Szabad Nép félórák” során köznevetségbe fulladt. Az egyházak
tevékenységét visszaszorítva, a lelki táplálék helyett a híveket inkább az
anyagi javak birtoklásának irányába fordították. Az átállított órát ők is
elfogadták, az Igazságtól egyre távolabb kerültünk !
A rádió magyar földön alkalmat teremtett egy érdekes kísérlethez. Az egyébként
csak karácsonykor felélénkülő, a „Szent család”-dal kapcsolatos történetek
helyett a hívek számára az ateisták a rádióban minden héten hallható „Szabó
család” című sorozatot indították el. A történetet mindig az előző héten
találták ki és sokáig nem merték abbahagyni, mert az államvezetés tartott a
kijózanodástól, az „elvonási tünetektől”. Ennek nagy népszerűsége késztethette
az egyházat arra, hogy évszázados mulasztását pótolva megengedje az előadás
teljes szinkronizálását, azaz a magyar nyelvű misézést. A televízió
térhódításával szemben már ez sem használt.
A fraktalitás jegyében elmondható, hogy a Kozmosz minden pontja az „Élő Valóság”
középpontja („valóságforrása”) is egyben. A Rádió és TV csatornákra igaz az,
hogy minden csatorna egy külön „Fiktív Valóság” forrásnak tekinthető. Minden
csatornán mást hazudnak tehát éjjel és nappal. A nézők igényszintje is alacsony.
Hogy a „Való Világot „ három helyett két dimenzióra váltva adják el nekik, már
észre sem veszik. A híveket a bőség zavara elszédíti, nem törődnek azzal, hogy a
képernyőn csak két dimenziós képet szemlélhetnek, a többdimenziós valóság
manipulált kivonatát.
Az eGy, a KöRiSTeN felbontása bármely módon a rendszer felbomlásához, közte a
minket elsődlegesen érdeklő Földanya pusztulásához vezet. A Földlakó eGyén, mint
Mikrokozmosz ugyanilyen sérülékeny. Pillantsunk a jövőbe, milyen veszélyek
leselkednek ránk ! Az analógiákban nem csalatkozhatunk ! A manipuláció felettébb
ismerős kell legyen!

Budapest - 2011.03.24.
Berényi László Géza
|